Napi fényszög: Nap – Jupiter trigon

A Nap és a Jupiter trigonba kerülnek egymással ma. A nyugati asztrológiában a Nap és a Jupiter számít a két legjótékonyabb hatású bolygónak tekintjük, a trigont pedig a legtöbb asztrológus a legerősebb támogató fényszögként értelmezi. Ez a felfokozott jótékony energia hatja át az egész napunkat, sőt, a hétvégére is hatással lesz. Ettől vagyunk nyugodtabbak, kisimultabbak, emberszeretőbbek, boldogabbak és szerencsésebbek.

Mire számíthatunk?

– Most azok is optimistábbak, akik máskor pesszimisták.

– A régi kapcsolatokban új örömöt, új érdekességet találunk.

– Új szerelmek szövődhetnek, igaz, csak lassan lobban fel a láng. Ha azonban fellobbant, semmi sem állhat ellent neki.

– Szerencse kíséri az egész napunkat.

– A spirituális, hittel kapcsolatos kérdések előtérbe kerülnek, és mindannyian közelebb érezzük magunkat Istenhez.

– A gyerekeink okosabbak, és jól neveltek lesznek. Szülők figyelmébe: ez a hatás nem konzerválható.

– Könnyebben szót értünk az emberekkel.

– Jól érezzük magunkat a bőrünkben, harmonikus és békés érzés tölt el bennünket.

– „Tudjuk”, hogy minden rendben lesz.

– Szinte maguktól sikerülnek a dolgaink.

– Bölcsebbek leszünk egész nap.

Kikre hat erősen?

Ikrekre, Oroszlánokra, Nyilasokra, Vízöntőkre, Halakra.

A heti bolygóhatásokról a Nők Lapja Café A megújulás és a belső forradalmak hete című cikkében is olvashatsz.

Facebook oldalunkon tovább beszélgetünk az asztrológiai hatásokról.

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »